A tudálékos, okoskodó stílus sok esetben inkább viccesnek hat. Leírom egy példával:
A koronás kerezstespók megeszi a legyet, amit hálójával ejt zsákmányul.
Ez a Szu-122-s tudálékos stílus(od)ban így kinéző mondat:
A pókszabásúak osztályába tartozó koronás keresztespók, ami amúgy a pókok rendjébe tartozik, amellett, hogy a főpókok alrendjének és a keresztespókok osztályának képviselője, a csáprágói által bejuttatott méregtől megbénított és belülről feloldott legyet elfogyasztja táplálékul, amit a pókpotrohban lévő szövőmirigyek által termelt, levegőn szilárduló pókselyemból szőtt meglehetősen szabályos alakú hálóval ejt el.
Egy két tagmondatból álló, értelmes mondatot minek így teleokoskodni? Tényeket közöljünk egyszerűen, értlemesen, ez a lényeg, lehető legkevesebb kötekedési lehetőséget adva az olvasóközönségnek. Egy rovargyűjtőnek ha elmondanám egy beszélgetés közben a leírt hosszú szöveget, amiből ő arra következtetne, hogy járatos vagyok a témában. (Aki nem ért hozzá az vagy nagyot lesne, hogy milyen okos vagyok, vagy kinevetne, hogy jajj de tudálékos vagyok, mert teleraktam a mondatot sok sok felesleges infóval.) Egy rovarkutató számára viszont nagy támadási felület lenne, ha belekérdezne, hogy mondjuk a búvárpók milyen rendbe és alrendbe tartozik? Egyből leégnék mert nem tudnám...
Érted mit prüntyögök? Nem kell tudálékoskodni...